Afrika - Turisták délen

2. Nap

Lassan éjfélt üt az óra. Aludni kéne, mert korán lesz a reggel. Sok minden be van tervezve és remélem, az időjárás is nekünk fog kedvezni. Kicsit mesélek a mai napról, ami nagyon színesre sikeredett. Megpróbálok rövid lenni, mert a szemeim már ragadnak le. 
9 órára terveztük az indulást, de 10 óra lett belőle. Sétával indítottunk (nem hívtunk taxit). Körülbelül 10 perc után egy parkban találtuk magunkat, gyönyörű kilátással, helyi gyerekek nevetgélésével és sok-sok barátságos mókussal. 
A fél órás útból gondolhatjátok, hogy nem annyi lett. És jött a hatalmas kerdőjel a fejemben majdnem a célpont előtt... Vajon kihúztam-e a hajvasalót (homlokra csapós figura)?! Irány vissza a szállásra. Szerencsénkre nagyon jó időnk volt, már a víz is folyt rólunk. A rövidebbik úton mentünk vissza. Jól van, a szálláshely nem füstöl, talán minden rendben van. A szobánkban épp takarított egy hölgy, aki tetőtől talpig felmért minket. Neki nem tűnt fel, hogy valami gond lenne, én pedig megkönnyebbülten kihúztam a hajvasalót. Persze, nyaralásra minek is kell ez (sírva nevetős smiley)?! Dél körül végül sikerült másodszorra is elindulni a városba, ismét a rövidebbik úton. 

Séta a városban

A város legjobb kávézója a túloldalon található
Itt is előfordulnak forgalmas utak

Table Mountain
Legrégebbi mecset Dél-Afrikában
Megtaláltuk a túrás irodát és kis ismertetőt is kértünk, vajon melyik kirándulás éri meg a legjobban. Az ember mindent szeretne látni, de 4 napba nehéz belesűríteni. Mi ezt is megpróbáljuk felülmúlni. Vettünk egy 3 napos buszos bérletet, amivel mindent megnézhetünk, amit csak szeretnénk. (Sokat akar a szarka... :) ) 

A busz, amivel mindenhova eljutottunk
Fokváros megismerését egy másfél órás séta túrával kezdtük, ami a belvárosból indult és a lényege, a Bo-Kaap városrészben található színes házak voltak. Tökéletes fotózási helyszín vidám színekkel. Nem luxus házakra kell gondolni, csak takaros, kis otthonokra. Mára tervezett első hely pipa. 





Itt már jól látszanak a színesebbnél színesebb házak



Az egyik kedvenc képem erről a napról, szerintem nagyon vagány és vidám is :)
Következő állomás a Table Mountain (Asztal hegy). Ide a nyitott tetejű 'hop on hop off' busszal mentünk. Élveztük a kilátást. Olyan, mintha nem is Afrikában járnánk. (Vannak olyan helyek, ahol jobb óvatosnak lenni.)

Még messze vagyunk a céltól
Megérkeztünk a felvonó bejáratához. Az út 5 percet vesz igénybe, és hogy a kilátás 'igazságos' legyen minden turista számára, a felvonó felfele menet forog körbe. Így mindenki részese lehet egyformán az egész tájnak. Itt már lógott a lába az esőnek. Nem baj, nem cukorból vagyunk. Ez a túra körülbelül 2 órás vagy akár több is lehet, ha az ember elmerül a gondolataiban. A képek láttán meg fogjátok érteni, hogy miért. 

A bejáratnál egy tábla található, rajta a világ 7 csodája
Mi megyünk, ők jönnek ;)

És akkor jöjjön a többi kedvcsináló kép:


Igen, ott valószínűleg szakadt az eső. Nekünk a végére már kedvezett az időjárás.

Csodaszép a kilátás








Futottam a szivárvány után, még egy kicsit látható ;)


Nagy az öröm!

A központ


Egyszerűen nem tudok betelni vele, hihetetlen, hogy Afrikában vagyok

Szabad vagyok, mint a madár 



A nap fénye gyönyörűen tükröződött a tengeren


A legközelebbi magas épületben volt a szállásunk, ami a Table Mountain-re nézett  

Fel ötöt ütött az óra. Gondoltuk, még egy csatorna túra belefér az időnkbe. De azzal nem számoltunk, hogy a busz csak egy irányban megy a városban. Lekéstük a tervezett programot, de cserébe láthattuk Fokváros tengerparti oldalát. A végállomáson szálltunk le. Nem messze volt egy óriáskerék (Cape Wheel), amire fel lehetett ülni. Pár perc várakozás után már mentünk is körbe. Csodaszép kilátás nyílt a kikötőre, a hegyre és a viharra... A felhők soha nem látott gyorsasággal közeledtek és annyi időnk még volt, hogy bemenjünk a legközelebbi fedett helyre. Épp az eső előtt szálltunk ki. Jó kis móka volt. Nem számítottunk erre.Természetesen a napot vacsorával és koktélokkal zártuk. Holnap egy új nap vár ránk a Dél-Afrikai köztársaság fővárosában, Fokvárosban.











Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.