Afrika - Túra esőben, szélben és napsütésben

3. Nap

Kellemesen elfáradtam. Talán így tudnám jellemezni a mai napot, ami még jobb volt szerintem, mint a tegnapi. Biztos vagyok benne, hogy ezt még lehet fokozni. Sikerült túltervezni magunkat és még az időjárás is játszadozott velünk. Örülök, hogy elhoztam otthonról az esőkabátomat. Most szükségem volt rá. 
Harmadik napomat töltöm Dél-Afrikában, és már most nagyon sok minden részese, szemtanúja lehetettem. Ma is a ’hop on hop off’ busszal jártuk a város szebb és érdekesebb részeit. Az első megálló egy botanikus kert volt (Kirstenbosch), ami az Unesco világörökség része. Itt már szakadt az eső és fújt a szél. Ha az ember látni szeretne valamit, akkor nem foglalkozik ezzel. Az elején fél órát terveztünk a kertben eltölteni, hogy más programokra is jusson idő. Ebből közel két óra lett. Az eső nem szúrhat ki velünk. Útközben találkoztunk egy magyar párral. Segítségükkel eljutottunk egy hídhoz, ami a fák fölött vezetett végig és ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a ködös hegyekre. Mire ezt megtaláltuk, szerintem be is jártuk az egész botanikus kertet és még az eső is elállt, a nap is kisütött. A képeken még nagyon lóg a lába az esőnek és a fényképezővel is csak néha kattintottam. Sajnos ez nem vízálló :) 














Következő állomás a borvidék lett volna, de időhiány miatt ennek egy részét csak a buszból láthattuk. A fóka szigetre is át szerettünk volna menni, de 20 fő alatt nem indították el a hajót. Cserébe a kikötő partján heverésző fókákkal barátkoztunk. Aztán jött egy érdekes és nem mindennapi túra lehetőség. Ilyet eddig csak a tévében láttam és most megtapasztalhattam Dél-Afrika egy másik, szegényebb arcát. Erről egy külön részben fogok mesélni, mert ezt nagyon érdekesnek tartom.


Ez a kép útközben készült, nem ezen a helyen álltunk meg, csak hasonlón
Kilátás a kikötőben


Ezután gondoltuk, pihenünk egy kicsit két rohanás, akarom mondani, két túra között és lemegyünk a tengerpartra. Beültünk egy étterembe ebédelni. A kilátás a legjobb volt, pálmafák és a tengerpart. Persze a közlekedés is beleesett, de apróságokkal nem foglalkozunk. 
Ebéd után lesétáltunk a partra, leültünk a fehéren csillogó homokra és csak ámultunk és bámultunk. Itt el lehetne tölteni egy egész napot (ami nekünk nem volt, mert mindenből akartunk látni egy kicsit). Csak nézném a tengert, hallgatnám a morajlását. Ilyen az igazi pihenés, amikor az agy teljesen kikapcsol. Persze, amikor dolgozom, akkor is tenger vesz körbe, de ez más. 



Camps Bay







Csináltunk pár képet és mennünk kellett tovább a híres Victoria & Alfred Waterfrontra, ami kb. 20 perces útra volt. Igazából ez volt a busz végállomása. 
Volt két lehetőségünk, vagy a 'Kikötő' vagy a 'Csatorna' hajóútra megyünk el. Úgy voltunk vele, amelyik hamarabb indul, az lesz a nyertes. A Kikötői épp akkor hajózott ki, így maradt a Csatorna. Gyönyörű városrészen hajóztunk végig. 










Van úgy, hogy képekben könnyebb elmesélni egy út történetét. Így legalább mindenki maga elé tudja képzelni a másik várost, országot. 

Akváriumból sosem elég. A naplementés túráig még mindig volt fél óránk, ezt is kihasználtuk. Nem egy nagy akváriumról van szó (Two Oceans Acuarium), így ez a fél óra bőven elég volt rá, hogy mindent megnézzünk. Este 6 óráig volt nyitva, a következő túra pedig 6-kor kezdődött. Teljesen jó időzítés volt.






Elgondolkozva. Tavaly kétszer is úsztam cápákkal (Moorea, Francia Polinézia), most pedig kívülről szemlélem őket.
Némó, te vagy az? Sikerült nekem is bejutnom ide. Persze ki kellett várni a gyereksereget, de megérte. Vicces volt :)



Eljött az idő a nap fénypontjához. Naplemente nézés a Signal Hill-ről. Innen be lehet látni  a város egy részét és a tengert. A tenger látványa mindig felidézi a hajós időszakomat (ami még folyamatban  van). Bár a szárazföldről és a hajóról nézett naplementét nem tudnám összehasonlítani. Mindegyiknek megvan a saját szépsége. Hálás vagyok azért, amiért mindkettőt láthattam/láthatom. 






“Nem az utazáshoz kell a bátorság… Bátorság ahhoz kell, hogy elhagyd az otthonodat.” Scott Westerfeld


Szép Napot Mindenkinek! :)

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.