Az első lépések a Karib-térségen

Ami eddig álom volt, valósággá vált. Ami eddig gondolat volt, kézzel foghatóvá vált. Előttem állt egy hatalmas hajó, lengedezett a lágy karibi szellő, szárazföldet ért a lábam öt nap után. És a felírat: Welcome to the Cayman Islands! Az érzés, hogy itt lehetek mesés.

Megkaptam az első ebédszünetemet. Alig vártam, hogy végre a friss, napsütéses levegőn legyek. Nem voltam ehhez hozzászokva, és a mai napig nem is sikerült hozzászoknom, hogy több napig legyek bezárva egy helyen. Az első port, ahol sikerült partra szállnom Georgetown volt a Kajmán-szigeteken. Fél nap a paradicsomban. Mivel még nagyon nem ismertem senkit a hajón, így egyedül indultam neki a városnak. Pár embertől kérdeztem információt, hogy mit, merre találok, merre érdemes elindulni. Elindítottam a kedvenc zenémet, beizzítottam a fényképezőmet és elindultam felfedezni a várost.

Legelső képem szárazföldön:

A kikötő tele volt szuvenír boltokkal. Színesebbnél színesebb ruhák lengedeztek a boltok ajtóin. Sikerült is vennem egyet a még melegebb napokra. Bővítettem a képeslap gyűjteményemet, és ami elmaradhatatlan, Édesanyám hűtőmágnes gyűjteményét :) Kiérve a kikötőből, még több bolt látványa fogadott. Ékszer- és parfüm üzletek versenyeztek egymással. Természetesen a Crew-nak volt egy kis kedvezménye, ha kedve támadt vásárolni. Én kihagytam.

Elkezdtem sétálni a part mentén. Csodáltam a víz kékeszöld színét, ami a képeslapokról is, vagy éppen a Google-n is visszaköszön ránk. És itt a bizonyíték, hogy ez nem Photoshop. Túl szép ahhoz:

Ez a hely vált a kedvencemmé karibi utazásaim során. A hajótól könnyen megközelíthető, ugyanis a nagy ladiktól kis ladikokkal vittek minket a kikötőkbe. Erre nem kellett szerencsére sokat várni. Minden közel volt. Ha kedvem támadt, és persze időm is akadt, fogtam egy taxit és lementem a tengerpartra. 7 Mile Beach… sokat mondó név. Ez igazából a part hosszát jellemzi. A Crew kedvenc helye, és most már elmondhatom, hogy az enyém is. Minden pénteken, erre vettük az irányt. Akad olyan hét is, hogy az időjárás közbeszól, már pedig a tengeren ő az úr, akkor egyenesen a főkikötő a cél, és kedvenc kikötőnk törlődik a heti listáról.

Első szerződésemen az első öt hónapot töltöttem ezen a térségen, második szerződésemen pedig az utolsó öt hónapot fogom. Míg az elején az aktív programok, különböző túrák, jövés-menés volt a jellemző, addig most a pihenésé a főszerep. Na meg hogy minél jobb színem legyen. Fehéren azért mégse mehetek innen haza. A végén még el se hiszitek, hogy itt voltam… A képek megvédenek úgyis. Habár manapság a Photoshop használatát mindenki elsajátíthatja… Ki tudja ;)

Szóval, a hosszú és tartalmas sétálás után beültem Burger Kingbe. Miért is ne, a világ végén is van ilyen. Egész jó volt az internet kapcsolat, az életjel adás és a beszámoló az első hétről megint megtörtént az otthoniaknak.

A kilátás a hajóra nyílt. Jó érzés volt kicsit szabadon, messze lenni a ’kalitkától’ és nem a munkára gondolni. Pedig akkor még csak egy hete voltam a hajón. Nehéz az új dolgokba belerázódni. Főleg akkor, ha tudod, hogy nincs körülötted senki, egyedül érzed magad, mert nem ismersz semmit és senkit. Ez idővel változik. Most már magabiztosabban mozgom a hajón. Az új tagok láttán mindig eszembe jut, hogy az elején én is milyen elveszett voltam. Aztán mély levegőt veszek és megmutatom… kicsi a bors, de erős. Képes vagyok rá, meg tudom csinálni ;)

Ps: Hiányoztok!