Új-Zélandi kaland a hobbitoknál


Minden egyes szerződés előtt felkészülök arra, merre is fog vinni a kis ladikom. Most is ezt tettem. Igazából egy hely kivételével mindegyiket ismertem. Ez a hely nem más, mint Új-Zéland. Mondhatom, tényleg a világ végén van. Messze van, de lélegzetelállítóan gyönyörű helyeket lehet itt is megismerni. Nem hiába lett a híres A gyűrűk ura és a Hobbit trilógiák helyszíne. Nem vagyok az az óriási rajongó, de láttam ezeket a filmeket.

A hajóút első két napján már el is fogytak a ’Hobbiton Movie Set’ túrára a jegyek. Mind a vendégeknél, mind a dolgozóknál is. A szerencsésebbek gyorsan hozzájuthattak a helyekhez. Aki pedig nem igyekezett, annak nem jutott. Én is így jártam. De nem adtam fel. Minden nap mentem és kérdeztem az illetékest hátha van még egy jegyük a számomra. Sajnos nem volt. Egy nappal, vagyis mondhatni pár órával az indulás előtt kopogtatott a szerencse az ajtómon, hogy mégis van egy jegy, mert valaki visszamondta. Persze ugrottam is erre boldogan. A mai napig nem tudom, hogy a több száz emberből, akinek nem jutott, miért pont én lettem a ’kiválasztott’. Ebből is látszik, hogy minden okkal történik és nem fontos mindenre tudni a választ, egyszerűen csak élvezni az adott helyzetet.

Reggel 9-kor volt az indulás. Az út másfél óra volt csak oda. Mivel új volt a terület, így a tájat figyeltem végig, nem aludtam szokás szerint. Útközben még az esőlába is lógott. Mire Matamata-ba értünk, már hétágra sütött a nap. Megláttunk egy táblát, ami jelezte, hogy közeledünk.

Hobbiton Movie Set 5… 4… 3… 2… 1 km…

Itt vagyunk. El sem hiszem! A buszra felpattant az idegenvezetőnk, aki igen csak hasonlított Frodóra. Ezt meg is jegyezte mindenki. Legolas hasonmás persze nem akadt. Pedig reménykedtünk benne J Tettünk egy kis kerülőt a hatalmas területen, ami egy magánfarm. A dimbes-dombos táj, háttérben a hegyekkel, tényleg mesébe illő látvány. Tökéletes választás. Az első dolog, amit megpillantottunk, az Hobbitfalva fogadója volt, filmbeli nevén, Zöld Sárkány fogadó. Csak úgy kattogtak a fényképezők a buszon. A kis épületet később közelebbről is szemügyre vehettük, ahol hobbit ételekkel fogadtak minket a túra végén. A hobbit házakról pedig nem is beszélve. Igyekeztem mindegyiket lefotózni. Mert két egyforma ház ugye nincs. Ezért voltam mindig lemaradva a csoporttól. Pedig a fényképek igenis kellenek.

A túra körülbelül két órát vett igénybe. Frodó idegenvezetőnk körbevezetett minket a farmon. Elmondott sok érdekes és hasznos információt a filmről és magáról a területről is.

Számomra, most a film vált valósággá. Végig sétálva az úton, tényleg olyan érzést kelt az emberben, mintha egy teljesen más világban lenne. Hihetetlen, hogy a képzelőerő mikre képes. Hobbitfalvát a terület tulajdonosának köszönhetően, turisztikai látványosságként a bakancslistánkra feltűzhetjük.


Én már ki is pipáltam ;)  


















































Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.