Viva la Mexico

Nyáron, a tiszta és csillagos estéken mindig kint voltam az erkélyen. Kerestem a hullócsillagokat és számoltam őket. Mindegyiknél kívántam egyet, és vártam, hogy valóra váljanak. Most már tudom, hogy az álmok megvalósításához igenis tenni kell, talán többet is, mint amire számítunk. Nem elég annyi, hogy egy hullócsillag láttán kívánunk valamit. De az eredmény maradandó, az élmény örök, amit semmi és senki nem vehet el tőlünk. Visszagondolva, néha csak álomnak tűnik az egész, mintha egy álomvilágban élnék. A képeket nézegetve pedig újra át tudom élni azt az érzést, amit abban a pillanatban kiváltott belőlem a természet. Több ezer képpel és emlékkel gazdagottam, amiket most igyekszem egy csokorba összegyűjteni nektek :)

Kiskoromban a csillagok mellett imádtam a repülőket nézni az égen. Teljesen mindegy volt, hogy nappal vagy éjszaka van. Mindig eljátszottam a gondolattal, hogy 'Mi lenne ha...'. Mi lenne, ha most én is az egyik repülőn ülnék és mennék egy csodás helyre nyaralni... A repülőt most felváltotta egy hajó, a nyaralást pedig a munka, de a csodás hely (vagy helyek egyike) megmaradt: legelső állomásom Cozumel, Mexikó.




Amit erről a helyről tudni kell: Cozumel, Mexikó legnagyobb karibi szigete, Mexikó harmadik legnagyobb szigete. Neve a Maja 'Cuzamil'-ból ered. 48 km hosszú és 16 km széles. (Kb fele akkora, mint a Balaton.) Fővárosa San Miguel. A szárazföldtől mindössze 10 km-re fekszik. Kis sziget, ami turistaparadicsomnak számít. Itt mindenki megtalálhatja azt, ami érdekli. A víz szerelmesei felfedezhetik a víz alatti világot, búvárkodhatnak, két helyen úszhatnak delfinekkel, jetskit bérelhetnek, vízi ejtőernyőzhetnek, kikapcsolódhatnak, feltöltődhetnek energiával egy fárasztó melós időszak után, betekintést nyerhetnek a maják világába, vagy akár privát szigetekre utazhatnak. A szigeten több mint 300 étterem és szálloda is található medencével, búvárkodási lehetőségekkel. A kikötőben a turisták számos szuvenír boltban vásárolhatnak (pl. kubai szivart, ékszereket, ruhákat, tequilat).


Sok a tennivaló, így nehéz a választás. Mi, dolgozók a legegyszerűbb megoldást választjuk: tengerpart és pihenés. Nem vesz igénybe túl sok energiát, de néha fáradtabbnak érezzük magunkat egy-egy ebéd szünet, mint munka után. A kikötőtől mindössze 10 perc sétára helyezkedik el a dolgozók egyik kedvenc szállodája (El Cid Resorts), ahol kedvünkre ehetünk, ihatunk, úszhatunk és használhatjuk az internetet. Azért az egyik kedvenc, mert a belvárosban található a legkedveltebb hely (Barracuda). Ide nagyon sokan járnak, néha túlzsúfolt. Ezért az én törzshelyem az előbbi szálloda. Itt nyugalom van, élvezhetem a napsütést, a mexikói zenét, ételeket, és csak néhány dolgozó van körülöttem.



Lehetőség van autó, motor vagy épp bicikli bérlésére is. Mivel nagyon szeretek biciklizni, és néha egy kis sport sem árt, előszeretettel veszem a vállamra Mexikót és tekerek egyet. Általában a part mentén megyek és néha meg-megállok egy-két kép erejéig. Útközben nagyon sok szálloda és étterem akad. A motrosok és a terepjárósok csak úgy száguldoznak mellettem. Én pedig nyugodtam élvezem a mexikói életet.



Paradise Beach. A név mindent elárul. Ezen a helyen eddig kétszer voltam (finom a pizzájuk ;) ) és tényleg olyan, mintha az ember a paradicsomban lenne. Ide taxival lehet eljutni, az út mindössze 10-15 perc. Ezt szoktam is ajánlani a vendégeknek. A fehér homokos tengerpartnak és a kékeszöld színű víznek még ők sem tudnak ellenállni :)





Ui.: A többi képet majd otthon fogom feltölteni... Hamarosan :) 

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.