Tazmánia

A következő helyszínek kicsit eltérnek az előzőktől. Tazmániában vagyunk. Ide ritkán jön a hajó és ez inkább ’special cruise’-nak számít. Két helyszínt érint a hajó, a történelmi múlttal rendelkező Port Arthurt és a fővárost, Hobartot.

Utóbbinál ’overnight’ volt, ami azt jelenti, hogy a kikötőben éjszakázott a hajó. Ez nekünk, dolgozóknak kedvezett. A vendégek közül ilyenkor nem sokan szállnak le a hajóról. De amint a személyzet befejezi az esti műszakot, rohan is ki. Egy-egy ilyen alkalom után kicsit feltöltődik az ember. Jó érzés szárazföldet érezni a lábunk alatt nem csak nappal, de éjszaka is.

Az idő csípős, hideg volt. Szerencsére, fel voltam készülve ilyen időjárásra is, úgyhogy én is nekivágtam az éjszakának. Aki pedig nem készült fel a hidegre, az magára vett mindent, amit csak talált a szekrényében. A parthoz közel volt egy szórakozóhely, ahol a Steakhouse-os csapattal eltöltöttünk pár órát. Sok dolgozó volt jelen itt. Olyan volt, mint egy hajós buli, annyi különbséggel, hogy szilárd talaj volt alattunk. Ez nekünk sokat jelent. (Plusz egy extra különbséggel, hogy a szárazföldi italok itt kb. ötször annyiba kerültek, mint a hajón.)

Hajnalban (ugyanúgy, mint otthon buli után) megéheztünk és étterem után kutattunk. Ilyenkor persze egyetlen egy hely van nyitva, és az a McDonald’s. Az utakon szinte egy lélek sem volt, olyan volt, mintha kihalt volna a város. Aztán találkoztunk egy angol sráccal, aki itt ’nyaralt’ és már nagyjából ismerte a várost. Ő is velünk tartott, mutatta az utat nekünk. Mivel többen voltunk, ’családi menüt’ vettünk, amivel jól is laktunk. Ezután fáradtan és álmosan visszasétáltunk a hajóra. Úgy aludni, hogy nem mozog a hajó, felbecsülhetetlen érzés… Lenne, ha kint nem fújt volna nagyon a szél. Szóval ez az érzés még várat magára pár hónapot.

A másik helyszín, Port Arthur, 60 km-re fekszik Hobarttól. Amit érdemes megemlíteni róla, hogy 2010 óta a világörökség része. Itt található az egyik leghíresebb börtön romjai, ami hasonlít az államokban lévő Alcatrazhoz. A szigetrészt egyetlen egy útvonal, az Eaglehawk Neck, köti össze a fő szárazfölddel (Tazmániával). Itt, katonákkal és éhező kutyákkal együtt figyeltették a területet, ha valaki szökni próbált volna. A sziget körülbelül 100 hektáros, amiből 40 hektár látogatható, több mint 30 épülettel együtt. Ausztrália egyik legismertebb történelmi helye évente több mint 250.000 látogatót vonz. Nekem ez volt a második látogatásom itt.

Még egy érdekesség a múltból, azok az emberek, akik elhoztak egy-egy követ a börtönből, balszerencse érte őket. Erről egy levél is található a múzeumban. Szóval, ha valaki erre jár a közeljövőben, ne nyúljon semmihez.

Néhány kép Port Arthurról: