Spirit után Legend
A második utam el se kezdődött, de már leadtam a kérvényt, hogy át akarok menni másik hajóra. (Semmi negatív dologra nem kell gondolni, úgy éreztem, most jót fog tenni a visszatérés a hidegebb éghajlatba.) A munkatársak hitetlenkedve néztek, amikor a főnök bejelentette, hogy a kérvényem sikeres lett. Ausztráliába nem egyszerű eljutni. Mivel itt a Carnivalnak csak két hajója van, amiért megy a ’harc’. És ha a hajó még Alaszkába is megy (Francia Polinézia vagy Hawaii érintésével), akkor pedig főleg. Ezeket a kérvényeket tényleg időben le kell adni. Nem szabad sokat gondolkozni ezeken a dolgokon, egyből cselekedni kell. (Előfordul olyan is, hogy valaki a Spiritet kapja és a Legendre küldik, vagy fordítva. Ez attól függ, melyik hajón mennyire van szükség emberre.) Igazából nem tudtam mi fog itt várni, milyen lesz a csapat, és főleg a beosztás. Csak a célomat tudtam, ami mellett kitartottam. Szerintem nem véletlenül vagyok még a fedélzeten, talán tényleg a kitartás a kulcs mindenhez.
A helyzet változatlan
Két év alatt nem sok minden változott a hajón és a Steakhouse-ban. A manager ugyanúgy tompa ceruzával írja az asztal beosztásokat, a kávégép ugyanúgy nem működik, a kenyérmelegítőben ugyanúgy elakad a fiók és még a beosztás is ugyanolyan. Ami azt jelenti, hogy napközben több lesz a szabadidőm és este kicsit később fogok végezni. Utóbbi persze nem baj, mert legalább napközben le tudok szállni a hajóról. Az életjeladás innen már nem olyan egyszerű. Még egy üzenet elküldése is fényévekbe telik, képek feltöltésével pedig már meg sem próbálkozom. Szóval ez az igazi internetmentes övezet.
Azt már említettem korábban, hogy a szobákban emeletes ágy van. Ritka az, amikor valaki szereti a felső ágyat. Most szerencsével jártam, enyém az alsó rész. Így kicsit egyszerűbb ’túlélni’ a szerződést. A szobámhoz közel van egy mosoda is, ami nagyon jó. Csak kilépek és már ott is vagyok. Viszont az már kevésbé jó, hogy két órát vesz igénybe egy mosás. A vasalást pedig már meg se említem (a vasaló úgy néz ki, mintha műanyagot vasaltak volna vele, rá van égve minden).
2 nap szárazföldön
A két hajó kikötés között volt két napom Sydneyben, amit igyekeztem aktívan eltölteni. Mivel a hajón kapott pár óra szünettel nem jutottam túl messzire,úgy döntöttem, most itt az ideje kicsit tovább utaznom. A választás nem volt egyszerű, nagyon sok a gyönyörű hely, és még így is kevés volt az időm. De végül Palm Beach és a Blue Mountains lett a nyertes. Két különböző hely, két különböző irányban. Természetesen itt se tudtam kihagyni a kedvencemet, a helikopter túrát, ami megint csak elvarázsolt. Esténként pedig sétáltam a karácsonyi fényekben szikrázó városban, ami tele volt élettel. Gondolhatjátok, hogy nem töltöttem sok időt a szállodában. Mondhatni ezt a két napot földön, vízen és levegőben töltöttem. Utána pedig fáradtam estem bele a kényelmes és hatalmas szállodai ágyba.
Újra úton
Reggel a felkelés nehéz volt, amikor hajóra kellett szállnom. Újra összecsomagolni és útnak indulni. A hajótársaságnak van kijelölt szállodája Sydneyben (és minden főkikötőben), ahol megszállnak a dolgozók és ahonnan indul a busz reggel a hajóhoz. Ettől a szállodától az enyém körülbelül 10 perc sétára volt. Ami igazából egy lakásnak felelt meg. A legjobb választás.
Holnap újra Sydneyben leszünk (december 17.), úgyhogy a napot a szokásos kávéval és sétával kezdem. Új út veszi kezdetét, aminek a végét már előre mindenki nagyon várja. Az új beosztásom is tetszik. A vonzás törvénye tényleg működik. ;)
Szép hetet Mindenkinek!
Puszi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése