2018. június 8., péntek

16 óra Szingapúrban



Ez a 16 óra lehetne akár két járat közötti várakozási idő, amikor vagy elhagyjuk a repteret (és reménykedünk benne, hogy időben visszaérünk a csatlakozásra), vagy ott várakozunk. Az én esetemben ez most más (mivel még mindig kitartóan járom hajóval kicsiny világunkat), a szabadnapomon töltöttem kerek 16 órát Szingapúr városának felfedezésével.

Előző nap gondosan megterveztem a nap nagy részét, a többit pedig az időjárás alakította, legalábbis a programok sorrendjét. Egyik hely sem maradt ki, amit meg akartam látogatni. Végig borús idő volt, de még az eső sem tudott megállítani, ami szerencsére nem tartott sokáig. Nyári zivatarok. 

Oda-vissza az MRT (Mass Rapid Transit) vonalat használtam, ami ugyanolyan, mint otthon a metró. Mivel Szingapúr kis ország (és biztonságos is), rövid időn belül több helyre is eljuthatunk és nem drága. taxi a hajó kikötőtől a városig $ 20-30 SGD, a metró pedig $ 2,60 SGD.  

Látogatás az ’Art Science Museum’-ba

Az első utam egy múzeumba vezetett, méghozzá az Art Science Museum ’Future World’ kiállítására. A múzeum reggel 10-kor nyit. A jegyet online vettem meg, így nem kellett sorban állnom. A bejáratnál felmutattam a telefonra lementett jegyet és már bent is voltam az elsők között. Művészet, technológia, tudomány keveredik a kulturális múzeumban. Különböző élményeket lehet megtapasztalni, amikről érdemes a honlapon tájékozódni. 


Annak ellenére, hogy ez volt a szabadnapom, és nem kellett (volna) sietnem, mégis, hogy minél több helyre eljuthassak, hogy mindenből tudjak egy kicsit csemegézni, ’beállítottam’ magamnak egy időt, hogy bizonyos helyen, meddig maradok. Szerencsére minden a Marina Bay területén található, így könnyű volt a dolgom. 

Panoráma kilátás a Marina Bay Sands-ről

Ahhoz, hogy feljussunk a szálloda 57. szintjére, nem kell vendégnek lennünk. Csak jegyet kell venni a ’Skypark Observation Deck’-re és már indulhat a lift a csodálatos kilátáshoz. Ez a hotel 3. tornyában található, ahonnan kilátás nyílik a 2. torony tetején található végtelenbe nyúló medencéjéhez isEhhez viszont ajánlott vendégnek lenni. A tornyok tetején különböző éttermek találhatóak, ahonnan a kilátás tényleg lenyűgöző, főleg éjszaka. 


Ha valakinek Szingapúr a bakancslistáján van, jó tisztában lenni azzal, hogy ez a világ egyik leggazdagabb és legdrágább országa. 


Szingapúr Flyer

A világ (majdnem) legmagasabb óriáskereke. Ahonnan a kilátás ugyanolyan csodás, mint a hotel tetejéről. Egy kapszulába 28 látogató fér el és egy kör fél óráig tart. Szerencsére nem volt most nagy forgalom, így egyszerre heten élvezhettük a kilátást, ami minden egyes percben magával ragadott 360 fokbankerék a szállodától mindössze 10 perces sétára található, a híd túloldalán. 



Gardens by the Bay

A napom utolsó előtti állomása, ahol több órát sikerült eltöltenem. Nagyon sok lehetőség van itt. Egyelőre csak azokat említeném meg, amiket meglátogattam. A park látogatása ingyenes, de vannak olyan részek, mint például a Cloud Forest vagy a Flower Dome, amik belépősek. A Cloud Forest-ben található a világ legnagyobb beltéri vízesése. A Flower Dome pedig 2015-ben megkapta a világ legnagyobb üvegháza címet, így világrekordot döntött. 


A parkban összesen 18 Supertree (magyarul Szuperfa), és ezen belül a Supertree Grove-ban, vagy a Szuperfa ligetben 12 fa található. Mindegyik 25-50 méter magas. Minden este 7:45-kor és 8:45-kor látható és hallható a Garden Rhapsody, amikor a fák fénnyel és zenével 15 percre ’életre kelnekMeseszép látvány. 



A műsor vége után egy másik műsorra igyekeztem, ami 9-kor kezdődött. 

’Spectra – Light and Water Show’

Egy másik kihagyhatatlan programMarina Bay Sands pláza előtt vagy épp a hotel tetejéről is nézhető (ami az egyik legjobb kilátás a show-ra). Az estéimet munka után legtöbbször a Marina Bay-en töltöttem, így ezt a show-t többször megnéztem, több helyről is.

Hétköznap hétfőtől csütörtökig minden este 8-kor és 9-kor látható, péntektől vasárnapig 8-kor, 9-kor és 10 órakor is. A show rengeteg turistát vonz és ingyenes. 




Ui.: A Carnival Spirit Sydney-ből 19 napos utat tett meg 5 ország érintésével Szingapúrig, ahol két hétig volt dry dock (felújítás, javítás és minden más) alatt. Ezzel egy újabb álmom vált valóra, hogy ez idő alatt a fedélzeten lehettem és Szingapúrban tölthettem ezt a két hetet, amiért hálás vagyok! :)



Instagram oldalamon nyomon követhetitek mindennapi utazásaimat :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése